Napok és holdak

Huszonöt perccel zárás előtt mentem be a sarki ABC-be, hogy vegyek magamnak valamit vacsorára.
A pékárus gondola előtt harminc körüli férfi próbált belegyömöszölni hat zsömlét egy apró papírzacskóba. Apa, holdat vegyél, ne napot, mondta a mellette álló kisfiú, és a kiflihalomra mutatott.
Két zsemlét és két kiflit tettem a kosaramba, aztán elindultam visszafelé, a pénztárhoz. Valahol a mosóporok és a dobozos üdítők között járhattam, amikor megpillantottam a kutyát.
Egy németjuhász és egy elefánt keveréke.
Otthonos léptekkel haladt el mellettem, a hentespult felé tartott, heten-nyolcan követték, három fehérköpenyes eladó meg a civilek. Elszántan jöttek, félreállni nem tudtam, hogy ne gázoljanak halálra, velük tartottam.
A kolbászhegyekig már csak néhány méter volt hátra, amikor valamelyikünk lesodort egy Májkrém fantázianevű konzervet. A csattanásra a kutya megállt, a csapat szintén, többünk lába kezdett nagyon a földbe gyökerezni. A konzerv kétszer megkerülte az ebet, majd valahol a mellső lába közelében befejezte a gurulást.
Kutyuli-mutyuli, mondta a hirtelen támadt csöndben az egyik fehérköpenyes eladónő. A behemót állat felszegte a fejét, megvető pillantást mért a nőre, megszagolta a Májkrém fantázianevű konzervet, cseppet fintorgott, aztán folytatta útját a friss húsok felé.
Követtük.
Az állat a hentespultra pakolta mancsait, a felvágottakat kezdte szagolni, aztán mégis egy húszcentis főzőkolbászt nyelt el. Ekkor már a másik gondolasor mellől is közelítettek néhányan. Cirka harmincan gyűltünk köré, tisztes távolságból figyeltük. Akinek a hátsó körívben jutott hely, lábujjhegyre állt, a mázlisták az első sorból üzengettek hátrafelé.
Húsz deka párizsi, mondta egy ballonkabátos nő. A kutya egészben nyelte le az említett mennyiséget, aztán kezdte ismét a szagolgatást. Huszonöt deka olasz, mondta megint a ballonkabátos. Harminc, tromfolta le egy férfi, olyan hentesforma, többen morogtak rá, nagy tahó, minek áll előre, nem látni tőle semmit. Úgy nézett ki, a kutya jóllakott, ám ekkor a hentesforma, aki időközben átvette a ballonkabátostól az irányítást, nagyot szólt, azt mondta, kiló sertéscomb, csont nélkül, majd bizonytalanul a ballonkabátos nőre mosolygott, és halkan hozzátette: lehet, hogy csak nyolcvan deka.
Csend lett, hallani lehetett, ahogy a gondoláknál maradt két kisnyugdíjas lenyeli a mackósajtokat.
Ekkor szólalt meg a kiskölyök. Az apja nyakában ült, unhatta a bámészkodást, vagy csak bántotta, hogy nem vele foglalkoznak.
Kutya, kimenjél, kiáltotta, közben összeráncolta a szemöldökét, mint aki nagyon mérges. Az állat hátranézett – tekintetét egy emberként követtük –, két szelídet pislantott a gyerekre, szájába vette a sertéscombot és megkerülve a tömeget a szétnyíló fotocellás ajtón át elhagyta az üzletet.
Többen fellélegeztek, a tömeg a pénztár felé indult, megkezdődött a lökdösődés, de néhány másodperc múltán kialakult a sor. Én a kisfiú mögé kerültem, aki egyik kezével apja nadrágzsebébe kapaszkodott, a másikkal görcsösen markolta a kosarat.
Zárás, ordította el magát a hátunk mögött egy sárgaköpenyes nő, aki akkor került elő valamelyik oldalajtó mögül.
Beüssed, néni, mondta a kiskölyök, mert éppen a pénztárhoz értünk. A pattanásos pénztárosnő elmosolyodott, pötyögni kezdett a billentyűzeten, aztán, míg az apuka fizetett, a gyerekre kacsintott.
Csak ennyi, mutattam fel gyorsan a kosaram tartalmát, hogy haladjon a sor. Két nap és két hold volt benne.