2010. február 21., vasárnap

A NAGYPAPA TÁVCSÖVE

- részletek -

Mai rosszcselekedetek

Egy:
kilögyböltem a levest
az asztalterítőre.

Kettő:
összefirkáltam a piros filccel,
hogy ne látsszon.


Mai jócselekedetek

Egy:
segítettem anyának
összehajtogatni a ruhákat a mosáshoz.

Kettő:
segítettem anyának
új terítőt választani a boltban,
mert a régiből nem jön ki a piros filc.


A nagypapa nagy természetgyógyász

A nagypapa nagy természetgyógyász,
és mindenkit meg tud gyógyítani
ugyanazzal az orvossággal.
Egyszerűen csak kiküldi őket
a természetbe, és már készen is vannak.

Egyedül a nagymamát
nem tudja meggyógyítani,
mert a nagymamának pont a lába fáj,
és nem tud rajta kimenni a természetbe.


Nagymamának annyi

Nagymamának annyi mindent adott az élet,
hogy soha többé nem szeretne már tőle ilyeneket kapni.


Kovács bácsi fent lakik

Kovács bácsi fent lakik
a harmadikon,
és mindig morog,
amikor megy felfelé,
de amikor lefelé jön,
nagyon kedves,
utat enged mindenkinek,
menjenek csak, kérem szépen,
hagyják le az öregembert,
mondja mindig Kovács bácsi,
félreállok, rohanhatnak,
te is, fiam, szaladgáljál,
lehúzódok előled is,
lesz helyed, hogy nagyot essél,
majd felsegít valaki,
de én nem, az biztos!


Nagypapa nem ért a számítógéphez

Nagypapa nem ért a számítógéphez,
csak a betűket nyomogatja rajta,
de játszani egyáltalán nem tud.
Hiába magyarázom neki,
hogy összesen három élete van,
mert szerinte egy is bőven elég.


Apa nagy sportember

Apa nagy sportember.
Esténként mindig szokta edzeni
az izmait a súlyzóval.
Apának nagyon nehéz súlyzója van,
és kint szokta hagyni a szőnyegen,
hogy anya gurítsa be az ágy alá,
mert apa annyira kimerül az edzésben,
hogy nincs ereje begurítani.


Megállapítást nyert

Kovács bácsi szerint
tegnap megállapítást nyert,
hogy én vagyok a legokosabb
gyerek a lépcsőházban.

Mivel más gyerek nincs,
én nyertem a megállapítást.



Aki már olvasta a fenti verseket, azoktól elnézést. Első bejegyzésem volt a blogindításkor, és sikerült a modulok közé tennem, ami meg nem kezeli a címkéket. Hogy ne vesszenek kárba az ópuszok, mi több, bekerüljenek az egyre szaporodó gyerekvers-bejegyzések közé, kénytelen voltam újra beemelni őket. És hogy valami aprópója is legyen a dolgonak: a kötet kapcsán Nyulász Péter barátom a napokban készített interjút a régóta vegetáló BUKSI-OLDALRA . (Akinek ez nem lenne elég: a KULTURA.HU kicsit más képenyaggal és - sajnos - kicsit megváltozott szöveggel átvette ugyanezt.)

7 megjegyzés:

  1. Na, jólvanakkor, hogy megvan, hogy honnan van (benn a fejemben)!
    Még mindig jók : )

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók! Jócseleketek nálunk is pont így,a mi nagy(dédi)papánk a mobiltelefonnal van hasonló barátságban, de ő szeretné kijátszani mindhárom életét és csak nyomogatja, nyomogatja majd mindenkit kiidegel, mert már megint nem érti miért is villog az a boríték, és hogyan lehet azt eltüntetni....:-)

    Holnap meg is veszem...:-))

    VálaszTörlés
  3. Köszi, phiri (már megérte feltenni a verseket:)) - nagyon jók a blogok, megnéztem mindkettőt, és látom, van közös ismerősünk is (Boga:)

    VálaszTörlés
  4. Én pont a múlt héten olvastam ki titkon a Pagonyban a könyvet, nagyon tetszik. Olyannyira, hogy most meg is kapom ajándékba hamarosan. :)

    VálaszTörlés
  5. Titokban reménykedtem, hátha kedvet tudok csinálni neki:)) - Köszi, irisz:)

    VálaszTörlés
  6. Már a Csillagszedő Márió is tetszett, ez is zseniális! Köszönjük! :)

    VálaszTörlés