A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tárca. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tárca. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 23., kedd

A világ legjobb krumplilevese

Mondja nekem a múltkor a Virág Árpi, hogy a világ legjobb krumplilevesét az ő anyukája csinálja.
Na most, azt tudni kell, hogy a Virág Árpi nem beszélt igazat, szebben mondom, tévedett, ugyanis a világ legjobb krumplilevesét az én édesanyám csinálja, ezt mindenki tudja a környéken, de még távolabb, a kisebb utcákban is. Ez a dolog már elég régóta így van a krumplilevessel, és akkor még nem is szóltam a vasárnapi tyúkhúslevesről!
Én még apró kölyök voltam, éppen csak meg bírtam rágni a Zamat Keksz- és Ostyagyár termékeit, amikor anyukám először megcsinálta a világ legjobb krumplilevesét. Rögtön sikerült neki, ugyanis, amint azt Virág Árpi óta tudjuk, a világon a legjobb dolgok egyben a világon a legegyszerűbb dolgok is, úgymint: kacsázás lapos kaviccsal a Száraz-éren, állás esti hóhullásban Ildivel a hídon, evés anyu krumplileveséből kevéssel hatodik óra után.
Érdekes ez a krumplileves, akárhányszor eszem, az ízekkel együtt mindig visszajön valami a múltból. Benne vagyok megint a gyerekkori nyarakban, állok a ház előtti akác- és orgonaillatban, mászok be Ildivel anyai nagyanyám házának utcára néző ablakán, tetszik neki az ágy, a nagy dunna, nagyanyám, született Czakó Ilona tisztaszobai vánkosa, a többit tudjuk, hol méz, hol áfonya.
Máskülönben a világ legjobb krumplilevesének evéséhez hozzátartoznak külsődleges dolgok is, ezek leírásától most hely hiányában eltekintek, annyit azonban mindenképpen kötelező megjegyezni, hogy ha az embernek bátyja van, igyekezzen haza az iskolából hatodik óra után, és a táskaledobást követően rögtön siessen a kék párnás székre, mert a báty bármelyik pillanatban megérkezhet a gimnáziumból, és amilyen erőszakos, ő foglalja el a kék párnásat, ami pedig semmilyen körülmények között nem engedhető meg.
Leül a gyermek és kanalaz, friss kenyeret kér a leveshez. A családban egyedül ő eszi kenyérrel a világ legjobb krumplilevesét, és nem érti, hogy a többiek miért nem érik fel ésszel a kenyér ebben a kontextusban való értelmezését. Persze az igazsághoz tartozik, hogy akkor még nem tudja a gyermek: éppen a világ legjobb krumplilevesét kanalazza. Erre csak később jön rá, amikor elvetődik más tájakra, ahol más anyák más fiaknak más krumplileveseket főznek, és ő megkóstolja azokat a leveseket, és a háziasszonyok kérdezik őt azoknak ízéről, és ő azt mondja, finomak, mert így tanulta, ám közben már régen a kék párnás széken ül, idézi visszafelé az otthoni ízeket, a gyerekkori nyarakat, kenyeret kér a leveshez, és megjegyzi: kedvére van a lakás akác- és orgonaillata.
Apám szerint a krumplilevest sokan elrontják hagymával, répával, kolbászt meg nem tesznek bele, ami enyhén szólva is bűn. Az asztalnál szó esik ilyenkor a halálbüntetés visszaállításának kérdésköréről is. De hogyan is készül a világ legjobb krumplilevese? Hát egyszerűen, mint a jó dolgok.
Másfél evőkanál étolajból és egy púpozott evőkanál lisztből rántást készítünk, késhegynyi édesnemes piros paprikát adunk hozzá, majd körülbelül kilenc deci vízzel felengedjük. Három púpozott kávéskanál ételízesítővel sózzuk, teszünk bele karikára vágott füstölt házikolbászt vagy Gyulai kolbászt, fél kilónyi krumplit. Amikor puhára főtt, beledobjuk az összevágott zöldség zöldet, egy forrás után tejföllel tálaljuk. Talán mondani se kéne: ha
lehet, elkészítését édesanyánkra bízzuk, esetleg kedvesünkre, mert az arányok betartása és a főzés művelete ugyan jó levest eredményez, ám hogy végül a világ legjobb krumplilevesét tálalhassuk, ahhoz a hozzávalók közül elengedhetetlen a nagy adag szeretet, abból a fajtából, amely nemcsak a rántás elkészítésétől krumplihámozásig tart, de egy életen át, és ami olyannak fogadja el a szeretett személyt, amilyen: nem akar erőszakot tenni a természetén.

2010. február 19., péntek

Napok és holdak

Huszonöt perccel zárás előtt mentem be a sarki ABC-be, hogy vegyek magamnak valamit vacsorára.
A pékárus gondola előtt harminc körüli férfi próbált belegyömöszölni hat zsömlét egy apró papírzacskóba. Apa, holdat vegyél, ne napot, mondta a mellette álló kisfiú, és a kiflihalomra mutatott.
Két zsemlét és két kiflit tettem a kosaramba, aztán elindultam visszafelé, a pénztárhoz. Valahol a mosóporok és a dobozos üdítők között járhattam, amikor megpillantottam a kutyát.
Egy németjuhász és egy elefánt keveréke.
Otthonos léptekkel haladt el mellettem, a hentespult felé tartott, heten-nyolcan követték, három fehérköpenyes eladó meg a civilek. Elszántan jöttek, félreállni nem tudtam, hogy ne gázoljanak halálra, velük tartottam.
A kolbászhegyekig már csak néhány méter volt hátra, amikor valamelyikünk lesodort egy Májkrém fantázianevű konzervet. A csattanásra a kutya megállt, a csapat szintén, többünk lába kezdett nagyon a földbe gyökerezni. A konzerv kétszer megkerülte az ebet, majd valahol a mellső lába közelében befejezte a gurulást.
Kutyuli-mutyuli, mondta a hirtelen támadt csöndben az egyik fehérköpenyes eladónő. A behemót állat felszegte a fejét, megvető pillantást mért a nőre, megszagolta a Májkrém fantázianevű konzervet, cseppet fintorgott, aztán folytatta útját a friss húsok felé.
Követtük.
Az állat a hentespultra pakolta mancsait, a felvágottakat kezdte szagolni, aztán mégis egy húszcentis főzőkolbászt nyelt el. Ekkor már a másik gondolasor mellől is közelítettek néhányan. Cirka harmincan gyűltünk köré, tisztes távolságból figyeltük. Akinek a hátsó körívben jutott hely, lábujjhegyre állt, a mázlisták az első sorból üzengettek hátrafelé.
Húsz deka párizsi, mondta egy ballonkabátos nő. A kutya egészben nyelte le az említett mennyiséget, aztán kezdte ismét a szagolgatást. Huszonöt deka olasz, mondta megint a ballonkabátos. Harminc, tromfolta le egy férfi, olyan hentesforma, többen morogtak rá, nagy tahó, minek áll előre, nem látni tőle semmit. Úgy nézett ki, a kutya jóllakott, ám ekkor a hentesforma, aki időközben átvette a ballonkabátostól az irányítást, nagyot szólt, azt mondta, kiló sertéscomb, csont nélkül, majd bizonytalanul a ballonkabátos nőre mosolygott, és halkan hozzátette: lehet, hogy csak nyolcvan deka.
Csend lett, hallani lehetett, ahogy a gondoláknál maradt két kisnyugdíjas lenyeli a mackósajtokat.
Ekkor szólalt meg a kiskölyök. Az apja nyakában ült, unhatta a bámészkodást, vagy csak bántotta, hogy nem vele foglalkoznak.
Kutya, kimenjél, kiáltotta, közben összeráncolta a szemöldökét, mint aki nagyon mérges. Az állat hátranézett – tekintetét egy emberként követtük –, két szelídet pislantott a gyerekre, szájába vette a sertéscombot és megkerülve a tömeget a szétnyíló fotocellás ajtón át elhagyta az üzletet.
Többen fellélegeztek, a tömeg a pénztár felé indult, megkezdődött a lökdösődés, de néhány másodperc múltán kialakult a sor. Én a kisfiú mögé kerültem, aki egyik kezével apja nadrágzsebébe kapaszkodott, a másikkal görcsösen markolta a kosarat.
Zárás, ordította el magát a hátunk mögött egy sárgaköpenyes nő, aki akkor került elő valamelyik oldalajtó mögül.
Beüssed, néni, mondta a kiskölyök, mert éppen a pénztárhoz értünk. A pattanásos pénztárosnő elmosolyodott, pötyögni kezdett a billentyűzeten, aztán, míg az apuka fizetett, a gyerekre kacsintott.
Csak ennyi, mutattam fel gyorsan a kosaram tartalmát, hogy haladjon a sor. Két nap és két hold volt benne.

2010. január 27., szerda

A városka, ahol megállt az idő


A napokban lesz tizenhárom éve, hogy Bohumil Hrabal, a Sörgyári Capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Díszgyász, az Őfelsége pincére voltam, a Harlekin milliói és más kedves olvasmányaink szerzője eltávozott a világból. Az Irgalom c. tárca kis tisztelgés a Mester előtt, fogadjátok szeretettel. A fotót Kertész Dániel készítette: Hrabal a törzshelyén, az Arany tigrisben (Prága, 1987.) - A link alatti kék fotóról nem tehetek, mindenkitől bocs:)

2010. január 6., szerda

Matuzikné Amál berendezi az új lakást

KIS KELET-EURÓPAI HANGULAT - a kép régi, a tárca viszonylag új, de mindkettő aktuális még most is, legalábbis erre mifelénk, a Viharsarokban. Fotó: Lantos István: Vidám barakk

2009. december 28., hétfő

A FEKETE MIKULÁS

EZZEL A TÁRCÁVAL kívánok minden kedves olvasómnak boldog új évet.

2009. december 12., szombat


BELSŐ VÁROS - nyári tárca egy régi képpel (azt mondják, jön a tél)