A világ legjobb krumplilevese

Mondja nekem a múltkor a Virág Árpi, hogy a világ legjobb krumplilevesét az ő anyukája csinálja.
Na most, azt tudni kell, hogy a Virág Árpi nem beszélt igazat, szebben mondom, tévedett, ugyanis a világ legjobb krumplilevesét az én édesanyám csinálja, ezt mindenki tudja a környéken, de még távolabb, a kisebb utcákban is. Ez a dolog már elég régóta így van a krumplilevessel, és akkor még nem is szóltam a vasárnapi tyúkhúslevesről!
Én még apró kölyök voltam, éppen csak meg bírtam rágni a Zamat Keksz- és Ostyagyár termékeit, amikor anyukám először megcsinálta a világ legjobb krumplilevesét. Rögtön sikerült neki, ugyanis, amint azt Virág Árpi óta tudjuk, a világon a legjobb dolgok egyben a világon a legegyszerűbb dolgok is, úgymint: kacsázás lapos kaviccsal a Száraz-éren, állás esti hóhullásban Ildivel a hídon, evés anyu krumplileveséből kevéssel hatodik óra után.
Érdekes ez a krumplileves, akárhányszor eszem, az ízekkel együtt mindig visszajön valami a múltból. Benne vagyok megint a gyerekkori nyarakban, állok a ház előtti akác- és orgonaillatban, mászok be Ildivel anyai nagyanyám házának utcára néző ablakán, tetszik neki az ágy, a nagy dunna, nagyanyám, született Czakó Ilona tisztaszobai vánkosa, a többit tudjuk, hol méz, hol áfonya.
Máskülönben a világ legjobb krumplilevesének evéséhez hozzátartoznak külsődleges dolgok is, ezek leírásától most hely hiányában eltekintek, annyit azonban mindenképpen kötelező megjegyezni, hogy ha az embernek bátyja van, igyekezzen haza az iskolából hatodik óra után, és a táskaledobást követően rögtön siessen a kék párnás székre, mert a báty bármelyik pillanatban megérkezhet a gimnáziumból, és amilyen erőszakos, ő foglalja el a kék párnásat, ami pedig semmilyen körülmények között nem engedhető meg.
Leül a gyermek és kanalaz, friss kenyeret kér a leveshez. A családban egyedül ő eszi kenyérrel a világ legjobb krumplilevesét, és nem érti, hogy a többiek miért nem érik fel ésszel a kenyér ebben a kontextusban való értelmezését. Persze az igazsághoz tartozik, hogy akkor még nem tudja a gyermek: éppen a világ legjobb krumplilevesét kanalazza. Erre csak később jön rá, amikor elvetődik más tájakra, ahol más anyák más fiaknak más krumplileveseket főznek, és ő megkóstolja azokat a leveseket, és a háziasszonyok kérdezik őt azoknak ízéről, és ő azt mondja, finomak, mert így tanulta, ám közben már régen a kék párnás széken ül, idézi visszafelé az otthoni ízeket, a gyerekkori nyarakat, kenyeret kér a leveshez, és megjegyzi: kedvére van a lakás akác- és orgonaillata.
Apám szerint a krumplilevest sokan elrontják hagymával, répával, kolbászt meg nem tesznek bele, ami enyhén szólva is bűn. Az asztalnál szó esik ilyenkor a halálbüntetés visszaállításának kérdésköréről is. De hogyan is készül a világ legjobb krumplilevese? Hát egyszerűen, mint a jó dolgok.
Másfél evőkanál étolajból és egy púpozott evőkanál lisztből rántást készítünk, késhegynyi édesnemes piros paprikát adunk hozzá, majd körülbelül kilenc deci vízzel felengedjük. Három púpozott kávéskanál ételízesítővel sózzuk, teszünk bele karikára vágott füstölt házikolbászt vagy Gyulai kolbászt, fél kilónyi krumplit. Amikor puhára főtt, beledobjuk az összevágott zöldség zöldet, egy forrás után tejföllel tálaljuk. Talán mondani se kéne: ha
lehet, elkészítését édesanyánkra bízzuk, esetleg kedvesünkre, mert az arányok betartása és a főzés művelete ugyan jó levest eredményez, ám hogy végül a világ legjobb krumplilevesét tálalhassuk, ahhoz a hozzávalók közül elengedhetetlen a nagy adag szeretet, abból a fajtából, amely nemcsak a rántás elkészítésétől krumplihámozásig tart, de egy életen át, és ami olyannak fogadja el a szeretett személyt, amilyen: nem akar erőszakot tenni a természetén.