NYÁRI MEDVESÉGEK

– Szevasz, te nyár, meg jó napot!
– köszönt a medve jó nagyot.
– Szevasz, te szép meg jó idő,
de jó: ma nem kell hócipő!

Röpíti őt a medvetalp
a tó felé, amerre tart.
Meg ott a hely, a mézlelő,
tehát sietve lépdel ő.

Csuporba mézet tölt bele,
aztán irány a tó fele
– örül, hogy nincs ma nedves ég
(a nyári zápor medveség).

– Kirándulás, vakáció,
a tó, ha jó, haláli jó!
– kiált a medve, és halad,
eléri most a nagy tavat,

magára húz egy strandnacit,
vetődik, mint a nagymacik:
előre hassal vízbe csap,
de jó fürödni néhanap!

Olyat repült, akár a pinty,
a talpa már medret tapint,
nyakáig ér a tó vize…
– De hogy jön most a méz ide?

Töpreng kicsit, fejet vakar
– hosszú az ész: rövid a kar –,
na jó, elég volt, nincs mese,
nem ugrik ő ma már bele,

kimászik inkább, körbenéz:
– Gyerünk, roham! Irány a méz!
Csuporba mártja két kezit,
vagy hát a mancsot: étkezik.

Belakna jól, ha volna még
– ez is milyen nagy medveség:
két mancsa van és egy csupor,
tűnődik medvénk, és csukol.


Nagy melegek vannak mostanában errefelé, gondoltam, annyi próza után teszek egy kis nyári elbeszélő költeményt is (gyorsan, míg nem jön a zápor). Fogadjátok szeretettel.