Mese a gonosz kishorgászról

– Bluggy! – mondta a zöldezüst víztükör, amikor a gonosz kishorgász a tóba pottyantotta az úszót. A műanyag tálat félig merítette vízzel, a fűre tette, aztán melléült.
– Pénteki kenyérgalacsin – közölte halmama a csodálkozó halfiúkkal. – Megyek, nézek valami frissebbet, addig várjatok türelemmel, mert különben jön a gonosz kishorgász, és elvisz a zsákjában! – intette őket.
– Elvisz a szákjában – ismételték a halfiúk kissé selypítve, de helyesen.
– Kapás van – állapította meg a gonosz kishorgász, amikor halmama elúszott, és a kíváncsi halfiúk böködni kezdték a horgot. – Hát, te elég kicsire nőttél! – örvendezett aztán visszafogottan, és a legkisebbiket kiemelte a tóból, hogy belecsúsztassa a műanyag tálba.
Később, ahogyan minden normális mesében illik, kifogta a másik kettőt is.
– Már megint elúszkáltak! – tért vissza halmama bosszús kopoltyúmozgással. – No hiszen – gondolta –, majd előkerülnek, ha megéheznek! És mivel frissebb kenyeret ő se talált, két szívmelengetőt sandított a gonosz kishorgász galacsinja felé, aztán hopp, egy villanás, és már be is kapta.
– De szép vagy! – örvendezett a gonosz kishorgász, amikor kiemelte halmamát a tóból, hogy őt is belecsúsztassa a műanyag tálba.
– No végre, megvagytok! – örvendezett halmama is, amint megpillantotta csemetéit. – Ha mindig elúszkáltok, meglátjátok, egyszer eljön a gonosz kishorgász, és mindnyájatokat elvisz!
Azzal halmama mesélni kezdett nekik a gonosz kishorgászról.