Elönt a víz

Béla bécsi nagyon szeretett olvasni. Ősztől tavaszig sokat ült a városi könyvtár olvasótermében, hogy otthon minél kevesebbet kelljen fűtenie. Néha egésznap olvasott, újságokat vagy könyveket, válogatás nélkül szinte minden érdekelte.
Egyik délelőtt hosszú regénybe temetkezett. A történet egy idős férfiról szólt, bizonyos Pantics Vilmosról, aki annyit ült a könyvtár olvasótermében, hogy a városra zúduló árvíz is itt érte. Pantics Vilmos aznap úgy belefeledkezett az olvasásba, hogy nem hallotta a veszélyre felhívó figyelmeztetéseket. Még akkor se mozdult, amikor már a bokáját mosta a víz, pedig a könyvtáros kisasszonyok többször is felszólították, hogy hagyja el a helyiséget.
Amikor Béla bácsi ehhez a részhez ért, becsukta a könyvet, és felállt az asztaltól.
– Maguk nem jönnek? – kérdezte kifelé menet a könyvtáros kisasszonyokat. – Itt fulladnak meg a könyvek között! – mondta sűrű fejcsóválások közepette, és igyekezett minél gyorsabban magára venni a kabátját.
A könyvtáros kisasszonyok összenéztek a háta mögött.
Béla bácsi kilépett az utcára, ám vizet sehol se látott. De amikor rádöbbent, hogy az egészet csak olvasta, hirtelen erősen gyöngyözni kezdett a homloka, és néhány perc alatt teljesen elöntötte a víz.
– Biztosan megszakadt bennem egy gát – állapította meg, aztán letörölte a homlokát.
Hazafelé indult, de közben gondolatban hordani kezdte a törmeléket, amiből majd újra felépítheti azt a gátat: a, á, b, c, cs, d, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l...