Mese az emberről

Élt egyszer egy ember, akinek nem volt árnyéka.
De ne gondoljuk, hogy ez az ember így született. Ellenkezőleg: éppen olyan bűnösnek és esendőnek, mint mi.
Történetesen ezt a férfit Hoppálka Pál Tódornak hívták, és igen alacsonyra nőtt.
Hoppálka Pál Tódor kisgyermekkorában színésznő szeretett volna lenni, de hamar rájött, hogy ez nem fog menni. Már az általános iskola utolsó osztályát járta, amikor a Nobel-díjas atomtudós pályához kezdett vonzódni. Ezt azonban az osztálytársai nem tartották jó ötletnek, mert szerintük azt, hogy Hoppálka Pál Tódor a Nobel-díj átadáson úgyse bírná kimondani a zsűri elnök.
Tódor ekkor mondott le arról, hogy híres ember legyen.
Ezután már csak a fény érdekelte.
Ezután már csak a fényt kereste.
Mert azt mondta magában ez az ember, hogy a sötétség rossz, a világosság pedig jó.
És mivel délután volt, amikor ezt mondta magában, és mivel azon a délutánon éppen hátranézett, önmaga mögé, látta, hogy a sötétség követi őt. És hogy a rossz ne járjon a nyomában, egészen addig ment, míg el nem tűnt mögüle az árnyék.
De akkor a Nap éppen a feje fölött állt.
S hogy a Nap ott is maradjon, Hoppálka Pál Tódor többé nem ment iskolába, helyette állandóan úton volt.
És ez a kicsi férfi, akinek nem volt árnyéka, még ma is él, ha a fényt követi.